Címlap A településünk bemutatkozik
A településünk bemutatkozik PDF Nyomtatás E-mail

Mezőkövesdtől 19 kilométerre, délkeletre található, a megye déli határán. Csak közúton érhető el, legegyszerűbben a 3-as főútról Mezőkövesdnél lekanyarodva. A szomszéd községek: Borsodivánka és Tiszavalk.

A községet a Borsodi Mezőség és a Tisza határolja. Közelében, Poroszlónál régóta átkelőhely van a Tiszán. A síkság a folyó szabályozása előtt ártér volt, területén a Bükkalján eredő kisebb patakok sietnek a Tiszába. A táj éghajlata, csapadékviszonyai az alföldre jellemzőek. Határában kezdődik a Tisza-tó, melynek a községhez közelebb eső felső vége védett madárrezervátum.

tisza-tomadarrezervatum
A vidék ősidők óta alkalmas volt letelepedésre. A régészeti ásatások gazdag bronzkori leleteket hoztak a felszínre. A honfoglaló magyarok is községet alapítottak a Tisza mellett. Első okleveles említése 1331-ből való, és ebből kitűnik, hogy a község már korábban is létezett. Több család is birtokolta mellettük egy ideig a felsőtárkányi karthauziak, (a néma barátok) is tulajdonosok voltak.

A törökök, mint a szomszédos falvakat négyest sem kerülték el, behódoltatták, majd felégették. A település sokáig pusztaság volt, később tulajdonosa, a Szepessy család újjáépítette. Ezzel egy időben újra kellett telepíteni a lakosságot is. Annak érdekében, hogy az új lakók huzamosabb ideig telepedjenek meg, átmenetileg különböző kedvezményeket kaptak. Ezek lejártával azonban újra megnőttek a szolgáltatási kötelezettségek, ami egyéb tényezőkkel együtt nagyfokú elszegényedéshez vezetett.

 

A község lakói mindig az állattenyésztésből és a földművelésből éltek. A Tisza és a patakok öntözte legelők kedveztek a szarvasmarha- és a birkatartásnak.

szarvasmarha

A jobb minőségű földeket felszántották, gabonát és takarmánynövényeket termeltek. Kiegészítésként halászattal és háziipari tevékenységgel foglalkoztak. Mivel a község viszonylag távol esik a fő közlekedési utaktól és az ipari körzetektől, csak kevesen kerestek maguknak elhelyezkedési lehetőségeket az iparban. Az utóbbi időben a meglévő munkahelyek száma is lecsökkent, ami a munkanélküliek magas arányát eredményezte.

A község fejlődése jelentős volt az utóbbi időben. A korábban kiépített víz- és telefonhálózat után a község teljes területén kiépítésre került a vezetékes gázhálózat és a szennyvízcsatorna hálózat. Ezzel a községben a teljes közművesítés megvalósult.

Négyes településnek 1993 óta a francia Voinsles településsel van testvér települési kapcsolata.

 

Voinsles

voinsles

 
Copyright © 2017 www.negyes.hu - Négyes önkormányzatának honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Tisza-tavi Túraközpont Hálózat

Tisza-tavi Túraközpont Hálózat - Virtuális Túra

Toborzás

Katonai toborzás

Négyest a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja!

Négyest a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja!

Közadattár

Hirdetések

Kiemelt weblapok:
"Adj vért és ments meg három életet!"
Évente közel fél millió önkéntes embertársunk, önzetlen segítségét várják beteg embertársaink.
Letölthető weblap sablonok
A weblapsablonok.com weboldal egy kiemelt forrása a színvonalas minőségű weboldal sablonoknak.
Magyar Vöröskereszt
Adományozzon a Magyar Vöröskeresztnek!
Keresőszolgálat
A Vöröskereszt segítséget nyújthat Önnek családtagjai keresésében.
Hitel ügyintézés
Túl magas a havi törlesztőrészelet? Pénzre van szüksége? Váltsa ki meglévő magas kamatozású hitelét!
IT-NAV Hungary
Honlapszerkesztés Weblapkészítés, akár díjmentesen is! Kereső marketing, tárhely, tejleskörű szolgáltatás!