Katolikus templomunk több mint 100 éves, névadója, egyben védőszentje Nepomuki Szent János.
Noha Négyes nevét 1277-ben említi első ízben egy okleveles forrás, temploma majdnem 700 évvel később épült meg. A XV. századtól a négyesi előnevű Szepessy család birtoka volt a község területe, 1571-ben az egri káptalan is használt itt telkeket. A falu az 1500-as évek közepén, majd a XVII. században hosszú időre elnéptelenedett. 1766-ban a Szepessy család egyik katolizált ága és az egri káptalan benépesítette az akkor már másfél százada üres területet. Az új lakók közül 1768-ban 84 római, 42 görög katolikus volt, protestáns egy se. Ekkor csupán egy fából összetákolt harangtorony állt, se temploma, se kápolnája nem volt a falunak. A lelkipásztori teendőket a szomszédos települések plébániái látták el, miséző helynek 1801-ben egy magánházat jelöltek ki.
Az 1810-es évek végén az akkori egri kanonok ismertette az általa felépítendő kőtemplom tervét, majd hamarosan elhelyezték annak alapkövét, a falakat is egy méter magasságig felhúzták, de mert a kanonok eltávozott az egyházmegyéből, az építkezés leállt. A hívek ugyan sürgették a templom befejezését, az érsek álláspontja azonban akkoriban az volt, hogy előbb épüljön a településen iskola.
Az iskola 1906-ban készült el, ezután sikerült szerződést kötni templomépítésre. Ez a megállapodás az eredetileg tervezettnél nagyobb templomról szólt, így a korábban félig felhúzott templomot lebontották. Négyes jelenlegi templomát 1909. május 16-án áldották meg, belső felszerelését 1909-1910-ben állították be. Azóta többször felújították, legutóbb a 2010-es évek elején.
Forrás: Négyes Községi Önkormányzat belső dokumentumai
Ugyancsak több mint 100 éves községünk kultúrháza, amely hajdan iskola volt, kulturális funkciót 1969-ben kapott. Azóta könyvtár működik benne, napjainkban körülbelül 3500 darabos dokumentumállománnyal. Van benne színházterem, amely különböző rendezvényeknek, kulturális előadásoknak, ünnepségeknek ad helyet.
A község településszerkezete:
A település a Tisza folyó közelében helyezkedik el, ez az adottsága pedig alapvetően meghatározza a településszerkezetet. A folyó áldása volt a vidéknek, de könyörtelenül alakította sorsát, geográfiai alakját. A község a központjához közel eső, a település déli határában húzódik az Eger patak medre. Az egykori patak közvetlen környezete mocsaras-lápos terület volt. Mára már kiszáradt, de erős belvizek idején veszélyessé válhat.
A falu magja és természetes központja az egykori mocsaras térség. A település fő útja ezt a geográfiai elemet követi akkor, amikor egy S kanyarral kikerüli a falu súlypontját érintő mocsaras, alacsony fekvésű területet. Az S kanyar következtében a település fő útja nem lineáris központ, a kanyar mentén halmazszerű központ alakult ki.
Mivel a település szerkezetének meghatározására több elmélet is létezik, a terület leírására a legalkalmasabbnak a Gilyén-féle definíció alapján a halmaz-falu típusjelzés mutatkozik. Az eredetileg központi halmazhoz csatlakozott újkori településrész a Petőfi utcán túl található, de az a településrész is halmazszerű. A természetesen létrejött geográfiai, vízrajzi adottságok jelentős hatással vannak a település térszerkezetére is: az egyébként a területre jellemző falu szerkezet helyett itt halmaz térszerkezetű úthálózat és ahhoz kapcsolódó település alakult ki. Mindez a község és a természet harmóniájáról tanúskodik. Feltételezhetően a település az alábbi „ütemezés” szerint alakult ki:
1. A település csírái először a templom környezetében alakultak ki, az S kanyar mentén. A templom ugyanis az S kanyarban található.
2. A következő településfejlődési ütem lehetett, amikor a templom körül lakóházak épültek, és kialakult a hagyományos, ősi faluközpont, amely évszázadokon át, egészen a múlt század végéig fejlődött a Petőfi útig.
3. A harmadik fázisban terjeszkedett a falu: a Petőfi utcán túl, arra merőlegesen új utcákat nyitottak. Ebben a településrészben már nem a település eredeti építészeti stílusának megfelelő épületek épültek.
4. Azóta csak szétszórtan épültek családi házak, közintézmények és alapellátó intézmények.
Ami a település építészeti örökségét illeti, a lakóházak megközelítőleg fele régi, olyanok, amelyek megőrizték eredeti jellegüket, vagy abból valamit, valamint megmaradtak eredeti állapotában. Az új épületek közül – kevés kivétellel – nem találunk olyat, amelyik magán hordozza a településre korábban jellemző építészeti jelleget.A Tisza-tó közelsége a község turisztikai felhasználását ösztönözheti.A település másik természetes település alkotóeleme a mezőgazdasági tevékenység, amelynek nyomai fellelhetők a külterületek térszerkezetében. A külterületet nem csak a jó minőségű szántóföldek, erdők, legelők és rétek alkotják, megtalálhatók az állattartással összefüggő régi telepek nyomai is, például Nyárjason és a Sóstói pusztán. Ami a település közigazgatási területét illeti, a külterület észak felé Szent István község külterületébe nyúlik: e településalakzat a régi tulajdoni viszonyokat tükrözi. A település dél-keleti határában található a temető és a kényszervágóhíd környezeti megújítása kívánatos lenne.
A telek:
A telkek gyakran cserélnek gazdát, ám ennek ellenére csak igen ritkán változik a telkek geometriai mérete. Kialakulásukkor megélhetést biztosítottak az ott lakóknak: terménytermelésre és állattartásra használták. E funkcióknak megfelelően alakult ki a hagyományos telekhasználat. A lakóházak többségéhez bővítményként nyári konyhák, tehénistállók és egyéb ólak kapcsolódnak. Elrendezésükről leolvasható a régi gazdasági szereposztás és a család gazdasági helyzete is: a tehetősebbek kertet alakítottak ki.
A telekhasználat átalakulóban van; napjainkban még sokan termesztenek kertjeikben a háztartáshoz szükséges növényeket, de már sokkal kisebb területen, mint ezelőtt. Megváltozott az állattartás is, a lakosság elöregedésével egyre kevesebben tartanak kevesebb tehenet, jóllehet tíz évvel ezelőtt a szarvasmarhatartás kereset kiegészítést jelentett a családoknak.
A Gilyén-féle besorolásnak megfelelően a négyesi telkeket az alábbi módon lehet besorolni: szalagtelek, soros udvari elrendezéssel. A telekhasználatban az alábbi funkciósémát lehet felállítani, ha az utca felől vizsgáljuk őket.
– lakó-pihenő terület, amely egészen a nyári konyháig tart, az állattartás területe, amely az utolsó istállóig tart,
– kertterület, amely vagy gyümölcsfákkal telepített vagy növénytermesztésre használják.
A felsorolt telekfunkciók azonban némely esetben összemosódnak, egymásba fonódnak. Ez a fajta telekhasználat a környezeti kultúra rovására megy, a lakóépületektől kezdve az egyre alacsonyabb és igénytelen kivitelű ólak és sufnik jelentős mértékben rombolják az udvarok esztétikáját. El kell érni, hogy a használaton kívüli építményeket a tulajdonos lebontsa, azokat pedig, amelyeket használnak, igényesen karbantartsák.
Építészeti jellemzők:
A turisztikai látványosság az épített környezet javítása érdekében értékmegőrző és visszaállító, az új épületek vonatkozásában a terület-sajátos stílus alkalmazása lenne a feladat. Az épületek átalakításánál különösen fontos a közterületről látható homlokzatok népi építészeti értékeinek megfelelő helyreállítása, új épületek építésekor a település előképeire jellemző kubatúrák, motívumok és ornamentikák alkalmazása.
Ezek az alábbiak:
- utcára merőleges nyeregtető
- az utcai homlokzaton félnyeregtető
- deszkázott mintás oromfal
- oldaltornácok (néhol körtornác) alkalmazása
- tornácra futtatott növény
- déli tájolás
- téglalap alakú alaprajzi arány nyári konyha (a tornác végéből nyílik) búbos kemence (többnyire a nyári konyhában)
- meszelt fal (fehér)
- piros cserép
- virágos udvar
- deszkapalánkos kerítés a kisajtónál
- kis tetőidom a deszkakerítésben
- góré, csűr, stb.
- tölgyfa, diófa, szilvafa, stb.
Nemcsak a lakóépületeken, a középületeknél is célszerű alkalmazni ezeket az elemeket az építészeti összhang megteremtése érdekében.